Az erdélyi csuhéfonás története
1940-ben, a búcsú szombatján több mint egy órás felhõszakadás eredményeként óriási árvíz mosta el Szentdemeter falu nagy részét. Az akkori pap, Pál Gyula, látva azt a nagy szegénységet ami az árvizet követte, meghívta a magyarországi Kovács Károlyt, aki megtanította a falu népét a kukoricaháncs megmunkálására, kenyeret adva megannyi ember számára.
Akkoriban kötelezõ volt mindenkinek a kultúrotthonba menni és részt venni ezen az oktatáson. Vitték a sodrófát (laskasirítõt), aminek a végébe ütöttek egy szeget. Arról az egy szegrõl indult el a sodrás mûvészete.
Mikor megtanultak egyenletesen sodorni, szatyrokat, kenyérkosarakat, lábasalátéteket, kezdtek készíteni, amiket a közeli marosvásárhelyi és segesvári piacokon értékesítettek.
A szakma nagyon megtetszett egy nagykendi barátnõnek, aki szintén megtanulta azt, majd megtanította a negykendieket is szotyrozni. Ma általában a kendi szotyrokat ismerik, kevesen tudják, hogy a domb mögött van egy csodálatos kis falu, ahonnan ez a mesterség ered...